Akár Budapest utcáit is hozhatnám példának, ám manapság talán már a vidéki nagyvárosok flaszterét taposva is egyre gyakrabban pillantunk meg egy-egy elrobogó amerikai izomautót, ami azt mutatja, hogy nagyjából fél évszázaddal a kaszt megszületése után még mindig van létjogosultsága a férfias formájú V8-asoknak.
Az utcán egyre gyakrabban feltűnő izomautók adták az ihletet, hogy összeszedjük azokat a típusokat, amelyek nem csupán hajdanában hozták lázba férfiakat és egy kicsit másképpen, de természetesen a hölgyeket is, hanem jelen korunkban is rendelkeznek egyenes ági leszármazottal. Pedig egy időben úgy tűnt, végleg búcsút inthetünk a meglehetősen maszkulin, 
Gumifüst nélkül nem létezik igazi izomautókőkemény stílusban fogant gépekkel, azonban a retró láz a V8-asokat is elérte, három márka pedig végül beadta a derekát, engedvén a csábításnak, hogy megalkossák azokat a modern kori izomautókat, amire még a régiek tulajai sem néznek rossz szemmel.
Hiszen egy vérbeli „muscle car” nem piskóta ám, az utcán végigdübörögve szinte nincs, aki ne fordulna utána – a forma iránt közömbös járókelőket a V8 bugyborékolása és hörgése készteti fejük elfordítására. Persze biztosan vannak olyanok is, akik immunisak minderre, azonban ők sem maradnak szárazon. Ha a látvány és a hangélmény nem vált ki semmilyen érdeklődést, egy kis gumifüst minden bizonnyal megteszi a hatását. Az izomautózás körüli kultusz ugyanis erről szól. Férfiasnak, keménynek lenni, kitűnni a tömegből, bármelyik utcasarkon megmutatni, hogy képesek vagyunk egy-két milliméternyi mintát ledarálni az abroncsokból néhány elismerő pillantásért cserébe.
Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, az izomautó szó hallatán legtöbbünk a Ford Mustangra asszociál, és bizonyos szempontból tényleg a megvadult ló jelenti ennek a rétegnek az alfáját és omegáját. Ő szerepelt a legtöbb filmben, elég csak Nicolas Cage-re és Eleanorjára gondolni a Tolvajtempóban, de példának okáért a Guns ’n’ Roses videoklipjében is feltűnik egy GT350-es. Ráadásul a Ford volt az, aki a 21. században elsőként meglépve épített modern izomautót, amely összhatásában a nagy öregek hagyományait idézi. Kezdjük is vele az összevetést!
A Mustang történte még 1964-ben kezdődött, ekkor jelent meg ugyanis a Lee Iacocca-féle legelső generáció, amely eleinte nem is izomautónak, mindinkább az Egyesült Államokban csak „pony car”-nak becézett kategóriának felelt meg. Az amerikaiak szemszögével nézve és az akkori 
Az új Mustang belseje sem mentes a retró-láztólviszonyokat ismerve a Mustang kicsi, könnyű autónak számított, ezt alátámasztandó a legolcsóbb verzióban (V-kód) 170 köbhüvelykes (2,8 literes) sorhatos erőforrás vállalta magára a karosszéria cipelését a maga 106 lóerejével és 212 Nm-es nyomatékával. Az első széria csúcsát egyébként a 289 köbhüvelykes (4,7 literes) V8-as jelentette, amelynek csúcsteljesítménye több szinten, 203-275 lóerő között mozgott.
A második széria szele viszont lóerők sokaságát fújta össze, megérkeztek ugyanis a 302, 390 köbhüvelykes nyolchengeresek, valamint a cikksorozatunkban szereplő Eleanor erőforrása, a 427-es, azaz hétliteres V8. Persze maga a futómű nem állt épp a helyzet magaslatán, hiszen a hátul laprugós és merevtengelyes konstrukció nem épp precíz kanyarvadászatra szolgál, a könnyűség és az erős motorok, a kompaktabb méret mégis korának egyik legjobb vezetési élményét nyújtó autójává varázsolták a vadlovat.
Éppen ez az a szellemiség, amit a Ford a mai Mustangba is megpróbált – a formai hasonlóságokon túl – átültetni. Az ötödik generáció 2005-ben jelent meg és az alapot itt is szintúgy hathengeres erőforrás jelentette, ám a soros elrendezés a múlttal vált eggyé, helyét a V vette át. Persze a GT500-on innen az igazi csemegét a 300 lóerős, változó szelepvezérléssel felvértezett 4,6 literes V8 jelentette, aminél már csak a 2011-es frissítéssel a GT modellbe érkezett ötliteres, 32 szelepes egység izgalmasabb 412 fős ménessel a háta mögött.
Igaz, futómű tekintetében az újkori Mustang sem hoz kiemelkedőt, hiszen még mindig merev tengelyen nyugszik a hátulja, a hangolás és az alkotóelemek egyvelege mégis - főleg a frissítés után - igazán finomra sikeredett. Olyannyira, hogy a modellt bizonyos tesztekben a sokkal drágább és mechanikailag 
A maga korában is igazi nehézfiú voltigényesebben kidolgozott BMW M3-mal hasonlítják, amely ráadásul rendre helytáll a maga sajátos módján. A Ford tehát érdekes mód abszolút konzerválni tudta a Mustang széria értékeit: méreteiben az izomautók alsó házában foglal helyet, gyors és használható gép, amely vezetési élmény szempontjából kiemelkedik a hazai mezőnyből.
Ezzel szöges ellentétben áll a Dodge Challenger. Már születésekor (1970.) is nagyobb méretekkel áldották meg, ám motorizáltság szempontjából a Mustanghoz meglehetősen hasonló leosztással, ám nagyobb lökettérfogatokkal csábított. Az alapot jelentő sorhatost most nem részletezzük, V8-asokat pedig 318-tól egészen 440 köbhüvelykig szereltek bele – a teljesítmény itt is 390 lóerőben maximalizálódott.
(Egyet lapozva kiderül, ki léphet a Mustang és a Challenger sarkára.)