Hivatalos: 2014-ben DTM futam a Hungaroringen!

Az 1988-as futam után, 26 év kihagyást követően ismét testközelből láthatjuk hazánkban a Német Túraautó-bajnokság csapatait: sporttörténelmi pillanatnak is szemtanúi lehetnek a jövőre Mogyoródra kilátogató nézők, ugyanis a 2000-ben újjáalakult DTM-sorozatnak ez lesz az első hungaroringi bemutatkozása.

Akárcsak idén, 2014-ben is tíz versenyhétvégét rendeznek a szériában, melyből hat lesz a bajnokság eredeti hazájában, Németországban, négy pedig külföldön fogja népszerűsíteni a sorozatot. Jövőre két német versenyt követően jön hazánkba a DTM mezőnye, s a futamot június elsején, vasárnap rendezik. A másik debütáló helyszín nem meglepő módon Kína lesz, míg Zandvoort és Brands Hatch kikerül a naptárból.

Reméljük, az izgalmak jövőre sem fogják elkerülni a hazai aszfaltcsíkot. Érdekességképp: 1988 szeptemberében mindkét futamot a korábbi gyorsasági motoros világbajnok és F1-es versenyző, a venezuelai Johnny Cecotto nyerte egy Mercedes 190E 2.3-16-nel.

Mögötte a Ford Sierra Cosworth-t terelgető Klaus Niedzwiedz és a szintén Mercedesszel rajthoz álló dán Kurt Thiim osztotta meg testvériesen az ezüst- és bronzérmeket, míg a 25 éve bajnoki címet szerző Klaus Ludwig egyik futamot se tudta befejezni a híres a híres Ford Sierra RS500-zal, amelyről hasábjainkon ide kattintva olvashatnak.

A DTM előzetes 2014-es versenynaptára:

05.04.   Hockenheimring Baden-Württemberg (D)
05.18.   etropolis Motorsport Arena Oschersleben (D)
06.01.   Hungaroring Budapest (UNG)
06.29.   Norisring (D)
07.13.   Moscow Raceway (RUS)
08.03.   Red Bull Ring Spielberg (A)
08.10.   Nürburgring (D)
09.14.   Lausitzring (D)
09.28.   China (CHN)
10.19.   Hockenheimring Baden-Württemberg (D)


Nyomtatás   E-mail

Szavazás

Melyik modell legyen a 2018-as év Autó Pult Év Autója?
Az Ön adatainak védelme fontos számunkra

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. További információt ezzel kapcsolatban Adatvédelmi szabályzatunkban talál. Az Elfogadás gombbal belegyezik ezek használatába.