Sokszor tanakodunk azon, hogy vajon milyen is a tökéletes autó. Mit kapnánk akkor, ha elrugaszkodnánk a praktikumra vonatkozó minden igényünktől, s csupán a szívünkre hallgatva kezdenénk el húzni a vonalakat az előttünk heverő üres papírlapra? A válaszért ezúttal 77 éves időutazásra indulunk, hogy a múlt egy olyan nagysága önthesse fémbe az elképzeléseit, aki gyakorlatilag a mobilizmussal együtt született.
Vajon miről álmodik egy iparmágnás? - galériaA cégalapító Henry egyetlen fiaként Edsel Ford ereiben motorolaj csörgedezett, fejében fogaskerekek munkálkodtak, de a szíve mindig a helyén volt, noha édesapja csökönyösségéből megörökölt egy jó darabot, ami persze elengedhetetlen volt, ha a vállalat élére kívánt lépni. A kemény munka mellett azonban az ifjú Edsel nem feledkezett meg az álmairól sem, így hosszas tervezés után a cégóriás minden erőforrását kiaknázva megépíttette saját autóját.
A Mona Lisa is szép, de ez a kép is bekerülhetne a Louvre-ba
Az 1934-ben elkészült Model 40 Special Speedster alig egy hete viszonylag váratlanul bukkant fel a Pebble Beach Concours d'Elegance elnevezésű rendezvényen, nem kis döbbenetet keltve a látogatók körében. Az autó pedig sokat tudna mesélni, hiszen megesett, hogy senkinek sem kellett, aztán többen igyekeztek felkarolni több-kevesebb sikerrel, miközben idővel 
'Bob' Gregorie nem kapott könnyű feladatotfelbecsülhetetlen, pénzben már alig számszerűsíthető értékre tett szert. Emberek éltek-haltak, de Edsel Ford szíve csücske dacolt az idő hullámaival, mígnem végül visszatért gyökereihez, hogy főnix módjára, hamvaiból támadhasson fel.
Történetünk 1932-ben kezdődik, amikor a feltörekvő Edsel hazatért európai körútjáról, ahol az öreg kontinens sportautóitól megihletve berontott a cég szerződtetett formatervezőjének, E.T. "Bob" Gregorie irodájába. A Ford-családban nem volt ritka, hogy vasmarokkal bántak az alkalmazottakkal, s ezt a mentalítást Henry fia sem volt képes véka alá rejteni, így kérése/parancsa alapvetően egyszerűen hangzott: „Építs nekem egy tökéletes roadstert!”
Mi tagadás, némi megszállottság szorult a családba
Szegény Bob vállára nem kis teher nehezült, s az első tervek Edsel kezei által szerpentinként landoltak a szemetesben, ám idővel a vonalak kezdtek egyre drámaibb formát ölteni. A Model 40-est donorul használó különlegesség koncepciója lassan teljessé érett, s szimbolizálta mindazt, 
A donor még csak egy átlagos autó volt amire egy ’30-as években élő iparmágnás vágyhatott: tökéletes letisztultság olyan stílusban, amit manapság minimalizmusnak hívnánk, a kor minden műszaki tudományban elért eredményével megspékelve.
Az autó alapjául szolgáló 40-es tengelytávolsága ugyan változatlan maradt, de a karosszéria laposabb és hosszabb lett, így érve el a kívánt hatást. Az anyagelvűségben is tökéletességre törekvő Gregorie persze nem készíthette akármiből a lemezeket, így a Ford repülőgépgyártásért felelős divíziójához fordult, akik az alumínium elemeket szegecsekkel illesztették, miközben a far már az aerodinamika követelményeinek megfelelően a Bugattikhoz hasonló szivar alakban futott össze.
A fizikának van művészi érzéke
Ahogy mindig, a végleges formát ezúttal sem a művészet, hanem a művészeti érzéket sohasem mellőző fizika alakította, így többek között a felnik is a légáramlatok simítása végett lettek tömörek. A könnyű, ám mégis erős kocsiszekrény a mű megkoronázása gyanánt fekete fényezést kapott, az utasteret szürke kárpittal húzták, miközben a végletekig funkcionális vezető helyről nem kevesebb, mint 75 tagú ménest űzhetett a Ford pilótája.
Talán az első Hot Rod is egyben - galériaA viszonylag szerény teljesítmény a motor túlmelegedési hajlamának volt köszönhető, ám a sors fintora, hogy az erőforrás éppen a 1939 telén tomboló fagy áldozatául esett. Így válhatott az Edsel Roadster a Hot Rodok úttörőjévé, hiszen a polcokról lekerült a Mercury V8-as, négyliteres, 101 lóerős erőműve, ami már jócskán felpaprikázta a hangulatot. A tervezőnek ezzel persze több levegővel kellett táplálnia a szörnyet, így az új hűtőrácsok miatt a teljes front-rész átalakításra került, s a brutális teljesítmény hangsúlyozása végett 160 mérföldes sebességig (~250 km/h) skálázott műszeregység került beépítésre.
A Roadster a következő oldalon évtizedekre eltűnik, majd földrészeket szel át..
Ma felbecsülhetetlen, de volt idő, amikor senkinek sem kellett
Edsel Ford már alig lelhette örömét a féktelen száguldásban, hiszen 1943-ban életét vesztette. Halála azonban a Roadster számára csak az út kezdetét jelezte. Értékét ekkor 200 dollárra taksálták, így Eleanor Clay Ford inkább nem is szabadult meg örökségétől, ám egy évvel később az említett összeg ötszöröséért vásárolta meg a ritkaságot egy atlantai üzletember. Az autó megbízhatóságával valami hibádzhatott, hiszen ’44-ben a "Road & Track" című magazin májusi számában 2500 dolláros áron került meghirdetésre, noha kutatások szerint ekkor senkinek sem keltette fel az érdeklődését.
Pallasch vesszőparipája a piros fényezés volt - galériaAmikor 1952-ben újból feltűnik az autó, már Hollywoodban járunk egy fotózáson, mígnem négy esztendővel később egy John Pallasch nevű katona vásárolja meg 603 dollár fejében, aki kiküldetése miatt Vietnámba szállíttatja, s 'a feltűnés elkerülése érdekében' pirosra mázoltatja. Ezt követően mintegy negyven esztendőre szem elől tévesztjük az Edsel Roadstert, mígnem ’99-ben a Concours d’Elegance alapítója, Bill Warner rá nem lel Pallasch garázsában. Az autót ekkor vastag por borítja, noha állapota még alapvetően elfogadható, s a műszerek tanulsága szerint alig 30.000 kilométeres menetteljesítmény áll a háta mögött.
Ezt hívjuk manapság minimalizmusnak
Warnernek tetszik a piros fényezés, így ennek jegyében lát neki a felújításnak, ám mindeközben célja az autó nemes patinájának megőrzése. A munkába beletörik a bicskája, s a szeme előtt már a busás haszon, vagy egy újabb projekt lebeg, így végül 2008-ban 1,76 millió dollárért (~340 millió forint) értékesíti az autót egy texasi gyűjtőnek, aki alig egy évvel később életét veszti.
A tökéletes restaurációhoz az alapoktól vezet az útEkkor lép színre II. Edsel Ford, aki bizonyára igencsak szélesre tárja a pénztárcáját, amikor a Roadstert végül visszaviszi igazi otthonába, a mára múzeumként, és a művészeteket pártoló intézményként működő "Edsel & Eleanor Ford House" birtokra. A restaurációt, és az eredeti állapot helyreállítást már nem lehetett akárkire bízni, így a munkát végül a díjnyertes "RM Auto Restoration" elnevezésű műhely kapja meg, aminek munkatársai egy esztendő alatt gyakorlatilag csodát művelnek, hogy a Roadster eredeti pompájában gördülhessen be az említett rendezvényre.
A család joggal büszke rá - ma már közkincsnek számít
Az autó szellemi értékét jelzi, hogy II. Edsel és III. Henry Ford is csak néhány méter erejéig vezethetik, miközben az autós élet nagyjai könnybe lábadt szemekkel követik útjukat. Még a szenvedélyes gyűjtő, és az élő autós lexikon, Jay Leno is tisztelettel adózik a mozgalmas múltra visszatekintő Roadsternek, ami a jelek szerint még sokáig hirdeti a ’30-as évek iparának tetőpontját. S, hogy milyen lenne egy tökéletes autó, ha csak a szívünkre hallgatnánk? A választ mindenkinek magának kell megtalálnia - Edsel Fordnak sikerült.