Legnagyobb szomorúságomra a napokban kiderült, hogy elszállt felettem az idő, ugyanis nem elég, hogy az életkoromat is rosszul ítéltem meg az egyik ügyintéző hivatalnok kérdésére válaszolva, még a jogosítványom is lejárni készül. Szerencsére erre a fontos időpontra még az Ügyfélkapun keresztül, e-mail formájában a KEK KH (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala) is figyelmeztet, de azért nem árt az eszünkbe vésni, hogy a vezetői engedélyen két időpont is szerepel.
A kártya hátulján lévő dátum az orvosi alkalmasság lejártát határozza meg, míg a kevésbé fontos, ám feltűnőbb helyen lévő időpont csak azt jelöli, amíg személyazonosító igazolványként is használhatjuk a kártyát- Mivel a tesztautó beosztásunkban igencsak izgalmas típusok szerepelnek a jövőre nézve, és még egy kis szabadidővel is rendelkeztem, úgy döntöttem, hogy ismervén a hasonló kötelező körök átfutási sebességét, már idejekorán nekilátok a teendőknek és ellátogatok a háziorvosomhoz az alkalmassági vizsgálat elvégzése végett.
Az én orvosom persze nem ilyen csinos..
Az ellenőrzést megelőző este már nagy izgalommal vártam a másnapot, amikor 10 év után újra tiszteletem teszem a doktornőnél. Mivel a vezetői alkalmasságom megítéléséről volt szó, aznap reggel a szokásaimmal ellentétben nem döntöttem magamba a három kupica pálinkát és a két korsó sört sem, sőt, utcahossznyit sem szívtam az üvegasztalra kikészített kokaincsíkból. A szavaimat persze a világért se vegyék komolyan, csak arra szeretnék utalni, hogy mindezt megtehettem volna, ugyanis az orvosi alkalmassági vizsgálat lényegében abban merült ki, hogy az asztalra kellett csapnom azt a 6800 forintos összeget, ami a megüdvözülésem záloga lett.
Nem is olyan szomorú a helyzetMost is túloztam, mert az általános iskola óta kívülről ismert számsort ezúttal is le kellett olvasnom a már megsárgult táblácskáról, ám ezzel együtt a bent töltött 5 perc alatt gyakorlatilag 81.600 forintos órabérrel jutalmaztam az orvosom. Az udvariassági körök után persze számlát nem kaptam az összeg átadásának bizonyítására, de jóindulatom jeléül azért elhiszem, hogy ez a pénz is oda került, ahova kellett – a tanulságot mindenki levonhatja magának, de a frissen végzett doktorok kivándorlásáról szóló, nyavalygó híradásokat azért tessék fenntartásokkal kezelni.
Mit nekünk 1200 lóerő?! Papíron bárki elterelgeti akár 430 km/h-val is.
A rendelőt elhagyva először örömmel konstatáltam, hogy mégsem a gyenge fizikumom lesz az autókkal folytatott munkásságom utolsó koporsószege, de mint a közlekedés biztonságáért kardoskodó újságíró, azért el is szomorodtam. Mert vajon a táblácska leolvasásával kiderült-e rólam, hogy alkalmas vagyok-e a vezetésre? Lehetséges, hogy az elmúlt 10 évben cukorbeteg lettem? Lehet, hogy időnként hajlamos vagyok elájulni? Lehetek-e ettől még ideggyenge lázadozó, akinek alkalmanként eldurran az agya és a forgalommal szemben halad, miután a piros lámpánál kirángattam másokat a volán mögül, hogy jól megverjem őket? Mindezen kérdések megválaszolatlanok maradtak.
Pedig a tépett szélű papírdarab megkaparintásával már nincs is más dolgom, mint időpontfoglalás után beballagni az illetékes okmányirodába, ahol további 4000 forint fejében ki is állítják a csodaszép rózsaszínű jogosítványom, melyet szűk egy hónapon belül postáznak számomra. Alig egy hónap és ismét bomlaszthatom a rendet, csak azért, mert kifizettem a kis híján 11.000 forintot különböző mondvacsinált indokokra hivatkozva. E percben ezek az indokok valóban csak kreáltak, mert a felülvizsgálat teljességgel alkalmatlan volt arra, hogy megállapítsa az alkalmasságom. De vajon a jogalkotók tisztában vannak-e azzal, hogy ez az összeg ablakon kidobott pénz? Miféle vizsgálatot ír elő a szabályozás, ami állítólag megér 6800 forintot?
11.000 forintért öt órát vezethetnénk szakavatott tréner felügyelete mellett
Mert 11.000 forintért mindenki eltölthetne 2-3 órát szakavatott oktató mellett, hogy újfent tanúbizonyságot adjon vezető képességeiről. Az elmúlt 10 év során ugyanis a KRESZ is megváltozott és bizony tapasztalataim szerint ennyi idő alatt az emberek tudása is megkopik. Nem egyszer veszem észre, hogy a jobbkéz-szabály sokak számára teljességgel ismeretlen, és ezekben a szituációkban kikerekedett szemekkel várják, hogy történjen valami, vagy egyszerűen a szélesebb útnak tulajdonítják az elsőbbséget. A probléma olyannyira komoly, hogy alig egy hete egyetlen háztömbnyire az otthonomtól valaki az életével fizetett hiányosságaiért. Mert a széles út, szélesebb, osztott pályás utat keresztezett, és itt még az ’elsőbbségadás kötelező’ tábla sem segített az egymást 50-70 km/órás sebességgel elérő autósokon.
Mindkét út széles volt - négyen sérültek meg.
Hasonlóan alap-probléma az irányjelző használatának teljes hiánya, ami a környékünkre frissen telepített mini-körforgalomban rendszeres koccanásos balesetek előidézője. Mivel senki sem indexel, csak megérzéses alapon dönthető el, hogy ki hagyja el a kört, és ki nem. Nem meglepő, hogy idegen autóval nem kockáztat az ember, így mostanában inkább kerülő útvonalon járok haza.
Életveszély az új körforgalomAz új KRESZ-t nem ismerők pedig bármikor meglepődhetnek, ha például egy kerékpáros az egyirányú utcába a forgalommal szemben kanyarodik be. Persze Önök bizonyára ismerik a megváltozott szabályrendszert, de az autók és a közlekedés iránt kevésbé érdeklődőknek véleményem szerint nem volt alkalmuk pótolni az ismereteiket. Ez pedig konfrontációk százainak okozója, s bizony szemtanúja voltam nem egy vitának, fizikai erőszaknak a fent említett apróságok miatt.
A példákat napestig sorolhatnám, s ha nem is mindegyikük kerülhetne a felszínre, egy 2-3 órás oktatáson és gyakorlaton legalább egy részük kiszűrhető lenne. Az életközeli szimulációk során pedig átismételhetnénk a parkolásra vonatkozó kérdéseket is, mivel ügyetlenkedő vezetők az elmúlt 10 évben immáron hétszer tettek kárt általam használt autókban és minden parkolóban látni két-három helyet is elfoglaló, ferdén álló járműveket.
Ez még a jobbik eset, legalább senkit sem tört össze
Mindezek kiszűrése nem kerülne többe, mint az ablakon kidobott 11.000 forint, ám lelkiismeretes hozzáállással - amennyiben valóban a közlekedés biztonságát tartanánk a szemünk előtt - így kellene eljárnunk. Ne értsenek félre, nem élek álomvilágban, s tudom, hogy időnként egyébként veszteséggel üzemelő intézményeket is fent kell tartani, de hát vagyunk néhányan, akik a hozzáadott értékben látjuk a hasznot és nem a hiány kényszerű pótlásában. Sajnos ezúttal sem a szakma döntött a közlekedési biztonságot élesen érintő kérdésben, s valahol jogalkotó bürokraták bizonyára ölbe tett kézzel mosolyognak maguk elé, gondolván, hogy ezt a problémát is megoldották. Pedig nincs ez így jól, nagyon nincs.
Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy 4000 forintért a fegyverviselésre is alkalmasnak találtattam volna, s ennek káros következményeit azt hiszem, már nem is kell részleteznem.